Áprily Lajos: Útravaló

  „A lélek,
  mikor búcsúzva bontja szárnyait,
  visz magával a földről valamit.

  Eszmét, melyet világra ő hozott,
  virágot, melyet ő virágoztatott.

  Én Istenem, én mit vigyek neked?
  Nem vihetek én mást, csak verseket.

  Kiválasztok pár utamra valót,
  a többinél tisztábban dalolót.

  S ahol ösvénnyel vár az égi rét,
  zenét hallok majd, felséges zenét...

  S ahogy azt a muzsikát hallgatom,
  azt a keveset rendre hullatom.

  Az a zene csak vallatja velem:
  Süket sor... nem merem... ezt sem merem.

  S amikor, Uram, hozzád érkezem,
  könnyű kezem miatt szégyenkezem.

  A választottakból csak egy maradt,
  az, melyben elfogtam egy sugarad.

  Az, amelyikben elmondtam neked,
  hogyan szerettem drága földedet.

  S szólok: Csak ennyit hoztam. Ó, Uram,
  ne ítéld meg nagyon szigorúan.”

      (részlet)