"Dicsérjétek az Urat! Milyen jó Istenünkről énekelni!" (Zsolt. 147,1) Akár új, akár régi az ének, ha szívből énekelünk az Úrnak, az biztos kedves Neki. Egyszer olvastam egy cikket egy keresztény zenei magazinban, ahol azt írja, hogy a hívő zenészeknek azért könnyű, mert kifogyhatatlan az, amiről énekelnek.
Én sokszor végesnek érzem azt, hogy az Úrról énekeljek. Az Ige viszont ezt parancsolja (v.ö. 146-150. zsoltár), hogy dicsérjük Őt! Hiszem, hogy a dicsőítés felszabadít, az Úrnak jelenlétébe vihet. A dicsőítés nemcsak az éneklés lehet, hanem a hétköznapi életünk is, ha Őrá mutat, akkor Őt dicsőíti. Kegyelem, ha ez működik.
A dicsőítő csoportnak is ez a célja: dicsőíteni. 2001 őszén Tóth Barna vezetésével indult a csapat. Ma kicsit átalakulva Révész Laci vezeti. Szeretnénk, ha megújulna a csoport, és ha a dávidi dicsőítő rendszerhez hasonlítana. (Létszámban is:)) Ez a következőképpen néz ki: Lelkipásztor, mint szellemi vezető, a fő dicsőítésvezető alárendelve a pásztornak, ő fő zenész, vagy énekes, 3-4 tagú szólistákból álló énekesgárda, belőlük felváltva kerülnének ki az alkalmi vezetők, 4-5 tagú zenészcsapat (gitár, ütős, szólóhangszer, billentyűs) és 10-15 tagú vokál. Ez a jelenlegi vezetőnk látása, amivel én is egyetértek. Persze az új lelkipásztortól függ, hogy ez valósul meg, vagy neki más elképzelése van a dicsőítő csoporttal kapcsolatban. Szeretnénk, ha egy-egy alkalommal pár fős csoportra oszlanánk, hogy több helyen is tudjunk szolgálni, akár egyszerre is.
Ez egy átmeneti időszak a csapat életében. Szeretném, ha az, akit indít a Lélek, imádkozna a csoportért.